 |
| Thirst-Jiri Ruzek |
Én vagyok
a ragyog
ige ígéretes agyban,
vagy a vagyban
a határozatlan határod?
Magad örök körforgásban leled,
Hidd el mindegy, hogy a szád vagy a végbeled
mondat
Flórenc nyarán.
Húúú de vagány
az én tavaszom!
Nem haragszom.
Ezt én sem értem,
te sem érted értem,
Majd talán megértem
ha erre megértem
s ha hibás részem meg szerelem,
én hibás részem megszerelem.
Ha látom a téglát a falban,
épített kúriám szivemben
nedvesen áll, nem uralja senki
se Atrhur király, se a jenki.
Ha akarod, neked írom ezt a szar verset is.
Ha akarod, odavágom a képedbe csizmám porát,
meg a vers másnapos sorát
is. Hidd el nem számit,
hogy ezt a rímet írom erre: ámít
Hidd el nekem nincs semmi olyan,
amilyen neked kell,
például, hogy
a nap csak neked kel
és megrázza magát a harmatos határ,
aranylik még a pipacsnak a bálába kötött szalma...
példának nem rossz ez sem de hidd el, mindenki leszarja.
Tudom elolvadnál ha hallanál olyat, hogy
a szívembe zárlak mindörökké,
lelkem szines korallröggé
vátozik a hullámtörte fényben...
satöbbi ócskaság jut eszembe a kéjben.
Ahogy az érzéseidet,
mégha fáj is,
ágyék is
vagy orális száj is
mondatja,
Hidd el, engem nem elégít,
száraz szomjamnak nem vet véget,
persze fáj, hogy a
nyolc és fél kilós szerelmesvers elégett,
ellenben van zsírleszívás, műköröm
és ez az öröm
is több mint ez vagy az
és már szeretkezik ujjbegyemmel a ravasz
és kúrvajó
csak kútba jó
testemet ne dobjad!
Temesd el ahogy illik,
hátha az enyémen is nyílik
valami virág.
