szerelmes mária vetélése

ahogy ölel
ahogy ölet
meg ahogy velem ölet
kívántat
az ösztön meg az ősz

én a vadász
te az őz

http://www.jiriruzek.net/images/stories/photogallery/3d-anaglyphs/jiriruzek_net_3d_anaglyphs_09.jpg

elvágom a tortád
megölellek születésed napján

a hal
meg ami
figyelve nem hall

kivül belül inri
kereszten is
és nem csak keresztelve
lehet nekem sírni

hogyha érted
akkor lehet magad
nem magamhoz mérted

marad a vadász
a szent a fruska
meg a kirekesztett
kezében a puska

meg a remény
a fáj
az életet remélő
fájás

az élet a halálra ráoszt
mindent ami most jelenti a fától a fáhozt
meg ezt az egész káoszt

csak mert élne csak mert őz
hüvelye ólommal fertőz

és ha nem lehet a bűn helyett elvet élni
gyere menjünk  elvetélni

még mielőtt meghalunk

Bennem Bálna

Óceánom sem partalan
Bálnaként a nincs a van
Néha szila mosoly vagy méla
Tudat alatti baléna

http://katonagyorgy.hu/images/morfeoshow/figurat__v_k-4960/big/26jonas1.jpg

És akar engem Eduárd
Fejem adnám nem is adnám
Farkam adnám nem is adnám


Királynőm csak súgjad halkan
S NEKED ADOM ÉN A FARKAM


Nyers hal benne bennem e cet
Hangya almabor ecet
És vonzanak a féltekek
Drága cetem féltelek


Szárazföldem elvesztettem régen
Idegen algák kékelnek a réten
Ahol vagyok ugy van bennem
Oceánban vagy tengeredben


És patáim már nem patáim
És úsznék én még fától fáig
Mennék én még szárazföldre
Csillagos tengerszínű zöldre


De tömegem ölné meg szívem
Patáim uszonyok de ha kell viszem
Az elvetélt borjamat is 
És itt van még a folyamat is
Ahogyan én lettem bálna
És bárcsak hazugsággá válna 
Nyolc és fél kiló idő valósága


Kilencven millió évembe ásom
A megbánt gyónásom
Utálom pedig nem is látom
A bennem lakozó Jónásom


Elevenen vagyok később holtan
És a génjeimben ami voltam
És ami tüdőstől óceánba hajtott
Kívántatja most velem a PARTOD

A halott szerelmesvers antropológiája

Thirst-Jiri Ruzek  

http://www.jiriruzek.net/photogallery-2011-photographs.html

Én vagyok 
a ragyog 
ige ígéretes agyban,
vagy a vagyban 
a határozatlan határod?


Magad örök körforgásban leled,
Hidd el mindegy, hogy a szád vagy a végbeled


mondat


Flórenc nyarán.
Húúú de vagány
az én tavaszom!
Nem haragszom.


Ezt én sem értem,
te sem érted értem,
Majd talán megértem 
ha erre megértem
s ha hibás részem meg szerelem,
én hibás részem megszerelem.


Ha látom a téglát a falban,
épített kúriám szivemben
nedvesen áll, nem uralja senki
se Atrhur király, se a jenki.


Ha akarod, neked írom ezt a szar verset is.


Ha akarod, odavágom a képedbe csizmám porát,
meg a vers másnapos sorát 
is. Hidd el nem számit, 
hogy ezt a rímet írom erre: ámít


Hidd el nekem nincs semmi olyan,
amilyen neked kell,
például, hogy 


a nap csak neked kel


és megrázza magát a harmatos határ,
aranylik még a pipacsnak a bálába kötött szalma...


példának nem rossz ez sem de hidd el, mindenki leszarja.


Tudom elolvadnál ha hallanál olyat, hogy


a szívembe zárlak mindörökké,
lelkem szines korallröggé
vátozik a hullámtörte fényben...


satöbbi ócskaság jut eszembe a kéjben.


Ahogy az érzéseidet,
mégha fáj is,
ágyék is 
vagy orális száj is


mondatja,


Hidd el, engem nem elégít, 
száraz szomjamnak nem vet véget,
persze fáj, hogy a 
nyolc és fél kilós szerelmesvers elégett,


ellenben van zsírleszívás, műköröm
és ez az öröm
is több mint ez vagy az
és már szeretkezik ujjbegyemmel a ravasz


és kúrvajó
csak kútba jó


testemet ne dobjad!
Temesd el ahogy illik,
hátha az enyémen is nyílik


valami virág.

Nevezetlenem

http://mywallpaperheaven.com/wallpaper/Field-of-Gold/

Próbálom ölteni kicsit
Helyközös szavakba
Persze egy kicsit elloptad a rímet ...

Ha gyalum vésőm
Mégha kicsit későn 
Is csiszolja faragja
Kialakul az alakunk ...
 
Ha csak még mosolygod
Mint  hercegnek bolygód
Leszek magad-magamba
Csak legyél elipszis ...

Faragott férfi

http://katonagyorgy.hu/index.php/grafikk-pasztellek

Ha gondolnád
ne gondold!
Inkább az inged 
gombold,


vetkőzz,
ahogy az őz


vagy a koca adja meg magát az agresszív kannak.


A leszakított gyümölcs 
ott van. Önfejű bölcs
lehetsz most is te liba.
Vigyázz, ez több mint bűn kedvesem, ez hiba.


Ne hidd, hogy selyemhajnal vagy a réten a virágok
segítenek túlélni a benned romló világot.


Nem segít a hím,
ahogyan versemen sem a rím.

Ne gondold, hogy nem létezett gúlacsúcsom
amiért emlékeim hegyét a múlt ágyékába szúrom!
Eldugdostam bugyrokba minden kincset mi nem kell,
marad majd de csak emléknek az öntudatos ember.

Soraim megnyúltak, nevetéseid hamisak a  csendben,
ha meg azt hinnéd nincsen minden rendben,

ne aggódj tovább. Füge ruháim levetettem 

és szembeköpött ige már csak a kérni meg a félni,
élve újjá épült  emberdarabjaiból a férfi. 

Fa

Benned élnek babonáid
most is, mindig... mégse nem.
Fapinádnak mocskos kérge,
helló, szia, ég veled !


Gyaluld ződre, gyaluld kékre!
Vágd ki, dobd ki a szemétre!
Faragj egyet, faragj hármat!
Eladom ért' a hazámat.


Asztaloshoz álltá kedves?

Jiri Ruzek  http://www.jiriruzek.net/

Te is drága? Oh de nedves
ágyékodnak kérges fája!
Jaj, a szívem , mintha fájna!

Mérges méreg mintha lesne,
Tízlábu a transzcendense:
Nekem méreg, féreg-bánat,
Vava fába csiszolt állat.

Gyere kedves, gyere újra,
marjunk díszet a zsaluba!
Csapjunk zsalut ablakunkra!
Sarokba van már a furka,

agyonütlek vele hogyha,
nem lesz tiszta most a konyha,
hogyha késő, hogyha kora,
Utoljára lesz vacsora!

Gyere üssed, gyere vágjad,
Szegezd bele minden vágyad!
Ahogy a lárva foszló dögbe,
Készen lesz majd derékszögbe.

Készen lesz majd, kész lesz hamar...
Beleütnéd már a vasad,
bőrbe, bele a deszkába...
Óh, de sötét, édes, kába,

mocskos, kérges, velős érzés.
Vérzés ez és ahogy élsz és
ahogy szuszogsz, ahogy érzel,
ösztönös már ez a kényszer.


Gyere öljünk, gyere haljunk!
Kéjes hörgést gyere halljunk!
Persze, persze gyaluforgács,
Rajtam bilincs, nálad korbács...


Szegezd oda, csiszold, gyaluld,
karmolj, harapj, nyálazz, vadulj!
Fűrészporbol vétettünk, tudom.
Ezt már ígyis-úgyis unom.


Ha elkajszul ugyan mér' baj?
Jöhet kankó, jöhet vérbaj,
jöhet halál, úgyis fürkész,
jöhet fejsze, jöhet fűrész!

Egy nyolc és fél kilós szerelmesvers

Chris Peterson - Unexpected News

Folytatódik tovább az építkezés. Én nem bánnám azt se ha történne valami aktuális rossz, mert akkor legalább felocsudnék ebből a lusta melankóliából. Persze írom ezt a webnaplót is de a legkíváncsibb magamra mégis csak én maradtam. A versek, a megtévesztések, a csapdák, a logikátlannak tűnő sorok  becsapódnak a homokba. Majd csak felrobbannak valamikor. Rosszabb ez az egész mint Líbia, persze csak valami marhára átvitt értelembe. Jó lenne betörni nekem is tiszta szívvel mint József Attilának, csak az a baj, hogy se tiszta szív, se erintetlen hely nem akad ahova érdemes lenne. 

Várom, hogy keresztre feszítsenek, a verslábaimat odaszegezzék a kereszt aljához, a rímeimet kigúnyolják, a kezeimet meg szabadon hagyják, hogy azzal hadonászva tartsam az egyensúlyt. Elképzeltétek ugye? Ez aztán a vicces lírai én! Majd csak eljön ennek is az ideje. Na de lássuk uraim hol a bölcsesség? Talán abban, hogy „Kívánom, hogy a kúrvám legyen más”? Igen, talán. Olvasva ezt, jobb ha megjegyeztek egy fontos dolgot. A kívánkozó bölcsesség már nem itt lakik. Megöltem rég azt a piros almát egy nyolc és fél kilós szerelmesversel. 

Tudod...

Jiri Ruzek  www.jiriruzek.net

Mint a hét próbát, úgy állom,
persze csak
álom.

Lejtőn csúszik akár a szánom.
Már nem is
szánom.

Emléktenyeremen néhány pár rom
Volt csak a
párom.

-2003-

A megnemtörtént múltban majd minden más lesz

Jiri Ruzek   http://www.jiriruzek.net

 

Legyen egy kicsit most más!

Ha fáj, temesd magadba!

Hadard gyorsan el nekem,

Ha ajakad az állad,

Gyűlöllek te szemét állat!

Legyen ez a játék kicsit más,

Ha nem bírod a látomást,

Nézd meg mi van a világba

A közhelyes istennyilába,

Elhúzhatok a picsába.

Szemed rebbenése legyen más!

Mint júdásszavu ugratás,

Érdeklődnék de nehogy felelj!

Én az önző-mocsok seggfej

Mondom , legyen a szavunk kicsit más!

Ha még egy SZERETLEK a ráadás

Öklendezném még egyszer ha hagyod

De én a féltékeny, elmebajos barom

Esélytelenül bőgöm, hogy legyen más!

Megalkotott szörnyed csak hasonmás,

Mely hasonlít de nem én vagyok,

Gyöngyöm mocskos mocskunkban ragyog

De tudod mit, legyen más!

Sas fészekbe vegyen más!

Veszélyeztetve legyen fajtád!

Maradok én az aljas patkány,

Visítom hogy a szemed színe legyen más,

Tengerszinü de bermudás,

Vesszen bele vitorlás hintó

De én, a gané, önző disznó

Röfögöm, hogy legyen más!

Az én párom felemás,

Én a szívet szívvel vettem,

Én, a fattyú tiszteletlen

Kérném alásan, hogy legyen más!

Este szájviz, fogmosás,

Én, a mindig tiszta, nem hazudó,

Kanos, perverz ámokfutó

Kéjesen lihegem, hogy legyen más!

Ritkuljon a virágbontás!

Igaz az, ha annak hiszi

Én, a gyanakvó, hüje strici

Kívánom, hogy a kúrvám legyen más!

Ha én vagyok az agymosás,

Romantikám csillag alatt nyírkos.

Én a harmatos-hó-virág gyílkos

Akarom, hogy az értelmünk legyen más!

Eme konjunktúra nem releváns,

Okoskodásom a másokét is sérti.

Én, a látszólagos értelmiségi

Alátámasztom, hogy legyen más.

Legyen más a csillag,

A születő,

Legyen más a csíra, 

Ugye érted kedves...

A prózaiság, a varázs,

Legyen más a kézfogás, 

a könny,

Ha könyvet írok legyen más,

Ami belülről öl, legyen felhő,

Legyen más a szél, a gyerek ha felnő,

Elfújhatja akár a szél, ha nyugatról eljő.

Legyen az, amit a Jó tálcán  hozat

S ha így nekem jut a kárhozat,

Nem bánom,

Csak legyen más.

Kirekedtünk

Sötét estén

Asztfalt festék

Világít.

Bitumen párnán

Énekel árván 
Világit

És egy-házit...

Nem lázít

Körömkatonákat.

Belül ragadt

Egy kép-tájon

-Furcsa mód-

Egy fék-távon

És mi kerekedtünk

Majom a jegenyén

Attilánk fájára a kávéházi szegleten

És én a majom,

mi maradt utána: Fájdalom

Én is ide születtem

Homlokom golgota,

Mint Jézus nyomodba,

Levágott szemhélyakkal

Látlak mint embert galyakkal,

Morzsával és hínárral, mindegy mert

Mint Egy mindegy vagyok a tájnak.

Szeretem magamban sámánok

Nevezetlen babonáját

Érzem most is szüntelen

Kártágó és tégla, Feléd

Vetem, nevem leszek most is

Ott is ha félsz velem.

Rímtelen fattyú sorom

Kapaszkodik az életbe

Borom, majomkenyerem nem

az enyém és bárcsak

Magamé volnék újra.

Szűkölt szakaszom

Hadarom némán

Lédám akad

nekem is ha kell.

De ha létezik egyenlet és tisztás

Forrását tengeredben rejtem el.

Logikádat nem lelem

És nem reális most sem valahogy a szám,

A számok, a bináris élet,

A megoldást hiába kéred

A tökély, a lágy, a szép

A hihetetlen legyek én,

Mint majom a jegenyén.

Áldozatra várva

Ma különösen szép idő volt. Napsütés és végre már nem figyelünk arra, hogy mit mond a másik. Egyszerüen csak figyeltük a napot. Ez nem csak a bevezető volt. 

Most jön, hogy divatos manapság atheistának lenni. Én asszem nem vagyok az de sok külömséget nem látok. Ha nem volna szó vallásról, hitről stb. azt hiszem nem is látszana a külömbség hogy ki atheista ki nem. Nagyjából. Na itt az a pont amikor már mindenkinek megvan a salyát vélemenye de nem ez a fontos. A lényeg, hogy ma templomba voltam.  Jó volt. Persze valahogy ügyelnem kell, nehogy elkapjon a gépszijj mint Nietzschet. Hálisten Bukarestbe nem igen vannak lovak de hogy kurvára vernék őket az is biztos. Parkba voltam. Shaormát ettem a „krizás” büféből. Sakkoztam egy csövessel a sakkozó részlegen. Megvert. Olvastam egy amerikai regényt, ami folyton lelövi a poént. Felidegesített. Ahogy hazafelé tartok, élvezem a napsugarakat, ahogy egyszerre szeret minden embert ebben városban. Tudom hogy minden próza rengeteget ugat a napról meg a tavaszról, de mivel ilyen lóbaszó hideg volt ezidáig, muszáj volt megírnom ezt az élményt. Egy másik csöves ugy aludt a parkban, hogy lehuzta mindkét felemás cipőjét. Olyan szabad volt és olyan atraktív. Egy holdkoros festett nő hörgő, értelmetlen, homofób ordibálását a városlakok jókedvel fogadták, kacagtak rajta  persze miután kikerűlték. Hazafele izmaimat edzettem, a vibe rádio meg az idegszálaimat. Ma tényleg gyönyörű idő volt. A kutyaszart is mind rendre felszárította a nap, igy már nem érezni a szagot. Egyszer azok is ujra megáznak, ujra megszáradnak, ujra megáznak, majd ujra megszáradnak, majd elporladnak. Életszerü minden. Hazaérkezve meg itt ülök a mesébe illő romantikus gondolataimmal, blogot gépelek, várom, hogy kikívánkozzon valami tőlem elvárható bölcsesség vagy valami. Bármi ... Semmi. Megnézem a facebookomat. Semmi. Itt vagyok egy helyen és semmi. A szoba elmúlt. A zaj, a rend, az őrizgetett biztosnak hitt jövőbeli vizióm elmult. Nehezen ismerek magamra de legalább megvolt a találkozás. Építem magam. Veszélyes munka. Nem akarom, hogy hiányozzon belőlem semmi. Higgyétek el, nem ismernék magamra egy újabb találkozásnál. Úgy érzem nem vónék jó istennek se jóistennek. Ma biztos nem. Nem látom a jót se a rosszat. Akárhogy is építkezem hiányzik az Áldozat. Nem is merem gondolni mennyire hiányzik.

Elbujám

A hátramaradt hátszelem

Csak a hátát mutatja.

Folyton folyvást folytogató.

Magamat rabolta el

Nagyon messze a multba.

A szörnyeteg van bennem:

Csókraváró hallott tetem.

Tetetem magamat hogy élek

Ott, ahol senki sem élhet.

A szemem sarka, a lila hát...

Nézve érzem illatát

Ahol látok, ahol élek...

Nem tudom a képregények

Hova visznek, hova hátra

-Alabástromos halálba-

Ahol látlak magam-téged,

Behódolok őfelséged

Előtt, mellett, megint mögött.

Nem birom már ezt a rögöt.

Földnek kerek, gyilkos hátán

Látván gyilkos földet, kereken

Kering kerek fejem körül a látvány.

Persze örűl. Mintha látnám

Gyilkolómnak gyilkos hátát.

Elbujdosok. Nem talál rám.

A torinói összeomlás

Meg a  katonás

Ne add fel imázs

Képembe hadonász.

Menedékem bőröd,

Gondolt csupasz hátad,

Álmodva én,

Az inteligens állat

Elbujok, hazudva

A hátrahagyott

multba hol a dudva

Nekem sárga virág.

Kertem alján

Kertem alján

Házam tövén

Vese kövén

Asszon farán

Olyan kevés

Olyan sok

Heves evés

Heves ok

Éheznek az okosok

Csengősök és kolomposok

Az úgynevezett utakon

Autósztráda tövén lakom

Mégis sárga

Mégis

Kék is

Hull előmbe hull a földre

Hej de nagy sár lesz belőle

Kertem alatt

Házfalat

Vízemésztő akarat

Emészt a földjén

Mojave tarján

Mese kövén

Anya karján

Éjszakai áramszünet

Immár ráfolyik

Viaszod a számra
Kanóccal selymezem

A fogad ragyogó

Reneszánszhangu ajkad

Viasztrágó szád

Bár szeretne a halálon át

A mindig dadogó

A zsíros csókod

A sercegő nyálad

Osztálytalan gyármunkásé

Az is csak rakodó

Viaszos lepkemoly

Hazudott várat

Loptál tőlem téglát

Nálad a vakoló

Bérbekérte lángod

Vigaszos táncod

Világos szörnyed

A Viaszt majszoló

Kőlkőd viasz csecsed

Szopja viasz tejü

Táplálék a lét

A vigaszt hajszoló

Aluminium koporsódban

Fekete a kanóc

Kicsi már a lángja annak haloványa

Bennem örökké lángoló

Társadalom

Havi nettó mila jár
Záptojás és kaviár

Voltam Kettő egyedül
Szófűrésszel hegedül

A fogaim a szájpadlás is

Holdjaim és kalimáris

Disznó alatt s rajta alom
Ez a furcsa társadalom
(2003)